10 kilométerrel ünnepeltem a futást

Published on :

Budapest Spar Maraton  33. Spar Budapest Maraton Fesztivál  Magyarország legnagyobb futóünnepe, a Budapest Spar Maraton idén 33. alkalommal került megrendezésre október 6-7-én. Több ezren állnak rajthoz, ahol különböző távok közül lehet csemegézni.  Landliebe 10 kilométeres távját teljesítette Zsombori Annamária, akit megkértem, hogy meséljen erről a távról is, hiszen vallom, hogy […]

Nagyot kell álmodni alföldi lányként

Published on :

Félmaratonista lettem  Mikor tavaly augusztusban elkezdtem újra a futást, igazából nem az volt a célom, hogy én majd versenyekre menjek. Aztán szeptembertől kezdve mindig olyan irigykedve néztem a sok futóversenyről feltöltött képeket, a boldog arcokat. Igazából nálam ez a félmaratoni táv egy misztikus, elérhetetlennek tűnő dolog volt. Időközben a Karcagi […]

Ott futottam, ahol “eltűnt” Damon Hill.

Published on :

Futószakáll Kiskorom óta nagy rajongója vagyok a Forma 1-nek. Még anno a brazil zseni Ayrton Senna miatt kezdtem el nézni. Emlékszem, minden vasárnap a tv előtt ültem az ebéd után és ámulva néztem a versenyt, az autókat, ahogy a pályán száguldottak. Egyfajta kis vasárnapi ünnep volt ez. A magyar pálya […]

Talán van olyan, hogy véletlen – Nagy Marianna

Published on :

Én abban hiszek, hogyha van olyan ember, aki ott kell, hogy legyen, ahol lennie kell ott is lesz. Tudom kicsit kacifántos, de talán nem is én lennék, ha nem így fejezném ki magam. Az elmúlt hónapban megismertem egy fantasztikus csapatatot, kinek a tagjai olyan nyitott egyéniségek, akik sokkal fiatalabbak nálam, […]

Az összes indokra van megoldásom – Tóth Zsófia

Published on :

III. Paddy Éjszakai futás – Sopron Mostanában ha futásról van szó, akkor már nem keresem a kifogásokat, hogy miért ne menjek futni (mondjuk most már nem is találnék esőre ott az esőkabátom, ha hideg van akkor feltudok öltözni megfelelően, ha sötét van ott a fejlámpa), az összes indokra van már […]

Mindig is komolyan vettem ezt a sportot! – Prémus Viktória

Published on :

Mióta az eszemet tudom, nagyon szeretek futni. Bár hozzá kell tennem, kisgyerek koromban eléggé megnehezítette a helyzetemet, hogy mint egy páran mondják, akik akkor is ismertek: „szélesebb voltam, mint magasabb 😃”, ezen kívül örökletesen rosszak az ízületeim, ami először a térdemen mutatkozott. 11 éves korom óta van például egy csontkinövés […]

Első félmaratonom a Vivicittan – Szekendi Mária

Published on :

Eldöntöttem, neveztem, készültem Úgy készültem erre a versenyre mint anno az esküvőmre, ugyanaz az izgalom volt bennem végig. A tizenkét hét alatt egy edzést sem hagytam ki. Még akkor is végig csináltam, mikor nem volt kedvem, fáradt voltam, s talán ha nem lebeg cél a szemem előtt, akkor inkább kihagytam […]

Az első versenyem – Czövek Király Dóra

Published on :

Tavaly ősszel, amikor megnyílt a VIII. Rotary Futófesztiválra a nevezés, azonnal jelentkeztem. Akkor még úgy volt, hogy 2018. április 8-án lesz, ami később módosult március 25-re.   Verseny előtti izgatottság A verseny előtti héten már olyan voltam, mint egy kisgyerek, aki osztálykirándulásra indul. Mindennap elmondtam vagy százszor, mennyire várom, milyen […]

Miért járok versenyekre?

Published on :

Verseny, nyüzsgés, élmény Én személy szerint imádom a versenyeket a nyüzsgést, a sok futót, még akkor is ha egyedül futok, ez nekem kell! Ahhoz, hogy mindig motivált maradj, kell egy cél. Lehet a táv növelése, akár a gyorsulás illetve egy versenyen való részvétel. Egy éve februárban kezdtem futni. Négy versenyen […]