Van egy ötleted? A pink dosszié rejtelmei – Womenspiration

Published on :

Ötlettől a megvalósításig Ahhoz, hogy megvalósítsunk a céljainkat, meg kell születnie az ötletnek. Rendben is vagyunk- gondolnánk -, de az elgondolás csak az első lépés. Ez még kevés ahhoz, hogy igazi sikersztori legyen a miénk. Én hat évig próbálgattam  a szárnyaimat különböző területeken – javarészt sikerrel -, hogy felismerjem végre […]

Kellett valami, ami „elgáncsol” közben, ami olyan, mint az élet

Published on :

Csak futottam… Egyike vagyok azon kevés futónak, akinek a története nem úgy kezdődik, hogy a futással szerettem volna változtatni az életemen. Nem kezdtem életmódváltásba, nem menekültem egy probléma elől, nem hiányzott semmi. Csak futottam, mert jól esett. Még csak célom sem volt vele, nem néztem a kilométereket, nem akartam többet […]

Miért van szükség példaképekre?

Published on :

Egy ideje „divat” lett a családi hozott csomaggal foglalkozni, tehát a lélekszíntű generációs lenyomatokkal: viselkedésmintákkal, kapcsolatrendszerekkel, kommunikációval, szokásrendszerekkel, bizonyos lelki traumák, bevésődések, blokkok kutatásával, stb. Elsődlegesen a gyermekek személyiségének fejlődésénél vált fontossá, de végre felismertük, hogy a felnőtt ember személyisége még nagyobb problémákat rejthet, főleg akkor, ha a hozott csomag […]

Fussatok, mert élni jóóó és boldogságos!

Published on :

Megtisztelve érzem magam, mert egy kedves ismerős Fésűs Veronika felkért, írjak egy pár gondolatot arról, mit jelent nekem a FUTÁS. Én pedig szívesen teszek eleget ennek a kérésnek, így fogadjátok tőlem szeretettel az én kis történetem.   Miért kezdtem el futni…? Mert a futás számomra nem csak egy sport.., nekem […]

Győzd le a kisördögöket!

Published on :

Neked is vannak? Huncut kis lények a fejedben?   Akadályoznak. Visszahúznak. Negatív gondolatokkal látnak el. Nem hagyják, hogy kiteljesedj, boldog életet élj. Amióta az eszemet tudom, mindig is voltak kisördögök a fejemben. Általános iskola első osztályától kezdve kövér és nagydarab kislány voltam. Gyűlöltem, amikor nagydarabnak hívtak. Sokszor csúfoltak is. Az […]