Igazából semmi extra magyarázata nincs, a futás egyszerűen csak az életem részévé vált szép lassan, észrevétlenül. Nem akartam lefogyni, nem menekültem valami elől, hogy hátha a futás megoldja a problémámat.

Mindig is szerettem futni, mindig van valami apró kis dolog, ami éppen az aznapi futásomhoz kell, hogy elinduljak, hogy felvegyem a futócipőm és kizárva a külvilágot rójam a köröket. Már iskolás éveim alatt is a testnevelés órát azért vártam, hogy fussak.

Aztán egy időre hátat fordítottam a futásnak

Mígnem 2014-ben ismét elkezdtem. Emlékszem az első 400 méterre, alig bírtam lefutni. Többször meg is álltam, ugyanakkor izomlázam volt és mindenem fájt. Ismét meg kellett tanulnom futni. Fel is adhattam volna, de nem tettem!

 

Sokan itt adják fel…

Jönnek az ürügyek, a ” nem érek rá “kifogások. Ugyan már! Mindenre van idő, ha igazán akarod azt.

Emlékszem, amikor elértem az 5 kilométert, azt hittem ennyi, többre soha nem leszek képes. De nem adtam fel, játszadoztam, feszegettem a határaimat, kíváncsi voltam, mire vagyok képes.

 

Nem menekültem semmi elől! Magamért csináltam.

Sikerült! Tovább tudtam lépni, azaz futni!

Következett a 7 kilométer, büszke voltam magamra, mert ezt csak magamnak köszönhettem és ez már az enyém, senki nem veheti el tőlem. Azt vettem észre, hogy visz a lábam tovább, már jó időn belül sikerült a 10 kilométert lefutnom. Három év munkája beérett és következett egy újabb kihívás, ami igazán felméri, mire vagyok képes.

Beneveztem egy futóversenyre

Méghozzá a Tavaszváró futóversenyre 2017-ben. 108 társammal elindultam és 68. lettem. Női futamban pedig 25. a 45-ből.

Boldog voltam! Tudtam, hogy volt és van értelme annak, amit csinálok. Bizonyítottam magamnak, másoknak. A mai napig vannak olyan emberek, akik nem tartanak normálisnak. Erre én csak azt mondom, hogy van akaraterőm, kitartásom, nem adok fel dolgokat, küzdök a végsőkig és mindezt vállalom.

 

A futással együtt megtanultam hinni és bízni önmagamban

Mikor futok, nincs olyan, hogy lehetetlen, ott csak magamra számíthatok. Emellett megtanított szeretni önmagamat, a testemet. Nem azért mert tökéletes, hanem azért, mert rávezetett arra, mire is képes. Mondhatnám azt is, hogy a futás olyan, mint az élet. Ha futok nem nézek hátra, ha hátra fordulnék, elesnék, éppen ezért a futással is csak előre nézhetek.

 

Csakis előre tekintek!

 

Egy rossz nap után sokszor csak elvonulnál mindenkitől, de engem ilyenkor egy erő hajt: felvenni a sportcipőm és csak futni.

Tudom, hogy a futás segít nekem

Felszabadít, nincs semmi, csak a könnyedség ami hajt. Lehet hideg, lehet forró nyár, fújhat a szél vagy jeges a pálya. Már nem tudnám az életem elképzelni enélkül.

Mit adott a futás?

A futás az életem nélkülözhetetlen része.

 

Türelmet,

energiát,

akaraterőt és kitartást,

és ami talán a legfontosabb,

hogy hogyan álljak hozzá dolgokhoz! 

 

 

 

 

 Ilku Zsuzsanna 

Close Menu