Márián Attila

Az én utam, a mozgásszegény életmódból, 2016 áprilisában kezdődött el.

Pontosabban egy életmódváltó program hatására kezdtem el alap szinten a sport felé kacsintgatni.
Mindezt megelőzően nem volt kapcsolatom a testmozgással. Sajnos voltak káros szenvedélyeim: dohányzás, hajnalig tartó bulizások..
Volt egy pillanat amikor egy buli alkalmából másnap igen kellemetlen érzésekkel ébredtem.

 

Akkor eldöntöttem hogy ezen változtatnom kell!

 

Akkor egy döntés bennem megszületett és elkezdtem más irányt adni az életemnek. Én mindig is egy vékony alkat voltam. Munkámból adódóan sokat vezetek. 2015 közepe és 2016 elején eljött egy időszak, amikor a testsúlyom elkezdett gyarapodni. Egy ideig még tetszett is, de volt egy idő, amikor már nem éreztem jól magam a bőrömben.
Közvetlen környezetemtől kaptam a visszajelzéseket hogy jól nézek ki.
De belül nem ezt éreztem.

Ekkor jött az a program amit 9+30 nap alatt végeztem el.

Teljesen megváltoztattam a szokásaimat mind táplálkozás terén, mind mozgás területen.
Beiratkoztam egy úszó tanfolyamra. Mindig is vágytam arra, hogy tudjak úszni. Nagyon megtetszett annak ellenére, hogy nehézkesen megy a mai napig. Miután egyre jobban élveztem, azon gondolkodtam, valamit kellene mindezzel kezdeni…mármint az úszással.. Sokat gondolkodtam, kerestem a motivációt, hogy miért menjek le nap mint nap és folytassam ezt az utat.

Későbbiekben elkezdtem megismerkedni a futással. Pont akkor indult egy kurzus Dr.Csisztu Attila vezetésével.

Ő mutatta meg nekem a futás szépségét, és ő készített fel engem a félmaratoni versenyemre is. Elkezdtem kacérkodni a triatlonnal is. Nagyon magával ragadott, ahogy az emberek kitartásukkal, elkötelezettségükkel küzdenek egy cél érdekében.
Későbbiekben sajnos a gyenge úszástudásom miatt kicsit háttérbe szorult a triatlon világa.

 

Maradt a futás az életem része.

 

Volt egy alkalom, amikor az interneten szembe találkoztam egy újabb kihívással. Akadályfutás volt a videóban.
Nagyon megtetszett, és elkezdte piszkálni a fantáziámat. El is mentem a lakóhelyem közelében tartandó eseményre.
Amit láttam nagyon tetszett. Nem csak futásról szól hanem fizikai, mentális, állóképességi terhelésről van szó.

Tóth Ádám sportolóval

2017 áprilisában elkezdődött ez a „pályafutásom“ 🙂 . Első akadályfutásom (OCR-Obstacle Course Racing) egy Spartan Race sprint táv volt. Hihetetlen érzés volt végigcsinálni! Már magában az volt a legcsodálatosabb, hogy milyen nagyszerű embereket ismertem meg itt. Létrehoztunk páran az ország különböző pontjairól egy csapatot, akik 2017-ben úgymond első bálozók voltak az évben a Spartan Racen. 2016 év végén még idegenek voltunk…2017 végére barátságok, alakultak ki.

Csodálatos embereket köszönhetek ennek a versenysportnak! 

 

Itt a versenyen megtanuljuk, mi a tisztelet egymás iránt, mind a sport iránt. Kimozdított engem ingen csak a komfortzónámból! Gyönyörű helyekre jutottam el, mind belföldön, mind külföldön ezáltal. Voltak nagyon szép sikerélmények is, kudarcok és mélypontok is, de…

…felálltam, tanultam mindenből, és folytattam tovább az utam.

Én úgy érzem, megtaláltam azt a sportot, amiben önmagam lehetek, amire mindig is vágytam. Minden nap igyekszem tenni azért, hogy jobb legyek az előző napnál.
Amikor odaállok egy SR verseny rajtjához és meglátom a füstöt, és indulhatunk… az adrenalin az egekbe szökik bennem, amit nagyon szeretek. Szeretem ezt az életmódot.

 

Márián Attila – Nyír1Run 

Close Menu