Hogyan készülök az első félmaratonra?

Hogyan is jött az elhatározás?

Igazából több dolog is hozzájárult ahhoz, hogy eldöntöttem lefutom a félmaratont. Egyik kolléganőm, (aki túl van már jó pár félmaratonon) noszogatása is beletette a bogarat a fülembe. Egyre hosszabb távokat tudtam lefutni, és persze kellett egy új kihívás, egy új cél. Kolléganőmmel, Anitával együtt futottunk az Őrségi félmaratonon, annyi különbséggel, hogy ő huszonhárom kilométert futott. Nekem hatalmas motiváció volt, hogy együtt álltunk a rajtnál. Hogy miért jó versenyre járni, itt olvashatod.

 

Anita mesélt a Vivicittaról, eldöntöttem, hogy ott lesz az első félmaratonom. Izgatottan vártam a nevezés nyitást. Nem volt semmilyen edzésterv, gondoltam majd a neten tájékozódom. Közben megismertem Veronikát, és egy szuper 12 hetes edzéstervet állított nekem össze . Mikor megláttam, az első reakcióm az volt, hogy én ennél többet szoktam futni. Na de ő a profi, és én elfogadtam a segítségét. Az első lecke, hogy nem a saját fejem után megyek, nem is olyan egyszerű dolog. Nagyon tetszenek az új edzések, a rövid futásokat nagyon jó idővel futottam. Heti hat edzés, vasárnap pihenő.

 

Amire nagyon kell figyelnem:

  • étkezés
  • folyadék
  • lelki egyensúly
  • regeneráció, pihenés

Az étkezésre figyelek, továbbra is napi ötszöri, nem eszem össze – vissza. Ennem viszont muszáj, ha kevesebbet eszem, akkor nincs energiám. Ez most nem a fogyókúra időszaka azt hiszem. Kell a minőségi szénhidrát ( néha azért becsúszik egy kis rossz is).

spoon toasted bread strawberry drink

A folyadékfogyasztással nincs problémám. Talán egyszer fordult elő, hogy nem ittam eleget. Mintha ólomból lettek volna a lábaim.

Nagyon érzékeny lelkületű vagyok, hamar megbántódom. Ilyenkor jót tesz ha kibeszélem magam. Vagy futok egy jót, de az is előfordult már, hogy pont emiatt nem ment úgy. Szóval próbálok elengedni mindent. Már egész jól megy.

Az alvással, pihenéssel vannak a legnagyobb problémáim. Mivel csak hajnalban van időm edzeni, így eleve nem tudok eleget aludni, és nem is vagyok igazán jó alvó. Ráadásul egész nap pörgök. Hétvégén azért igyekszem pótolni, ha nem is alvással, akkor csak egyszerűen nem csinálok semmit.

 

Rengeteget erősödtem!

Gyakran van izomlázam, erre speciális krémet használok  és sok magnéziumot fogyasztok. Ezenkívül a jóga ami nagyon jót tesz, imádom. Nagyon örülök, hogy Veronika megismertette velem. Most már hozzá fog tartozni a mindennapjaimhoz. Már most érzem az edzések hatását. Könnyedebben és egy kicsit gyorsabban is futok. Na és sokat erősödtem.

Ha eldöntötted, hogy te is indulnál egy versenyen, ezekre mindenképp figyelj! Ne felejtsd el a felkészülés sok lemondással jár, komolyan kell venni!

Azt tanácsolom hogy kérj segítséget, én már tudom, hogy a legjobb edzőt választottam és biztos vagyok benne könnyedén, igazi örömfutásként futom majd a félmaratont. ️

 

Szekendi Mária

Nélküled elindulni?

Close Menu