Hét igazság mindenkire vonatkozóan
Léteznek-e a boldogságnak kellékei?

Valóban hét igazság vezet a boldogsághoz? Valóban ettől függ, hogy mennyire vagyunk eltökéltek irányába? 

 

Szükséges-e terveket kidolgoznunk, hogy boldogok legyünk? Léteznek-e a boldogságnak kellékei avagy igazságai?

Miközben hajszoljuk ezeket a kellékeket jobb esetben rájövünk, hogy mindez nem elég. A folyamat során elfelejtkezünk egy nagyon fontos dologról! Hogy közben is boldogsággal a szívünkben kell léteznünk. Mindennap bennünk van, csak lusták vagyunk észrevenni. A legnagyobb boldogság az, ha töretlenül teszünk a bennünk rejlő képességek maradéktalan kibontakoztatásáért. Mindennap új fejezeteket tanulhatunk abból a tankönyvből, aminek DÖNTÉSEK a címe, és Te vagy az írója.

Mindannyian tartunk valahol, tehetségesek vagyunk valamiben…megtettünk illetve elmulasztottunk dolgokat. Vannak igazságok, amiket el kell fogadnunk.

Ez a hét igazság közelebb hozhat minket a megoldáshoz:

  1. A kezdet mindig tiszta. Jó és értékes embernek születünk. Ha kételyünk támad ezzel kapcsolatban az életünk során, akkor kezdődik az önértékelési válság. Hab még a tortán, ha a környezetünk is az ellenkezőjét próbálja elhitetni velünk. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy magunkra maradtunk a harcban. Egyszerűen csak fogadd el, hogy remek ember vagy! Annyira vagyunk jók, amennyire a világ engedi vagy aszerint élünk, hogy eredendően jók vagyunk?

 

 

  1. Mi a személyes valóságod? Jelentős személynek érzed magad? Vagy inkább ‘nem vagyok elég jó’ értékkel aggattad tele a fürdőszobád tükrét? Ha az utóbbi a mérvadó, akkor biztosan acsarkodsz a világra és bántod magad. Észre sem veszed, hogy a környezeted is mérgezed.

 

A cél egy beégett fogadalom.

 

Mi adjuk meg az értelmet mindennek. Ezzel mások életére is hatással vagyunk. Ha nem vagy elég jók üzemmódban létezünk, a gyerekeink is így fognak dönteni. Aztán csodálkozunk, miért nincs célja. Ennek adtunk értelmet.

 

 

 

 

  1. Lehetőségeink korlátlanok, a képességeink pedig feljogosítanak arra, hogy tegyük a dolgunkat. Meg ne merjünk futamodni! Ez az az éléskamra, ami soha nem ürül ki.

 

  1. Tanult meggyőződéseink szerint alakítjuk a valóságunkat. Ha a düh a meggyőződésünk, akkor semmit sem látunk. Fölénk kerekedett.

 

Már gyerekkorunktól kezdve negatív szemlélettel vagyunk körülvéve:

“ Ne mássz fel, mert leesel! Ne állj szóba idegenekkel! Ne hisztizz, ne ugrálj! Ne csinálj semmit! Maradj nyugton!”

 

A saját kényelmi zónánkat kényszerítjük a gyerekeinkre is. Nem vagyunk hajlandóak moccanni, sem figyelni. Felelősségteljes felnőtt életet várunk el tőlük a gyerekkori huncutkodás helyett.

Ha olyan szerencsénk van, hogy nem ilyenek voltak a szüleink, akkor a társadalom fogja felállítani a ringet az anyagi javakért való küzdelemhez – szó szerint. És amint iskolába kerülünk versenyezni fogunk kis pajtásainkkal, hogy kinek van drágább füzete avagy IPhone-ja. Majd félelmet generálva magunkban a megfelelési kényszer miatt, kisgyerekként stresszesen indulunk el a kamasszá válás útján.

 

Rossz szokások ezek, nem egyéb. És óriási hatalommal ruházzuk fel ezeket.

 

  1. A szabad választás joga a miénk. Nincs az a földi hatalom, ami megakadályozhatná ezt. A lelki és gondolati életünk fejlesztése felerősítheti bennünk ezt az igazságot.

 

 

A gondolataink a veteményes. Rezisztens vagy a gazra és kártevőkre? Ha nem műveljük, a gyomok felütik benne a fejüket. Ez is a mi szabad választásunk. Nem feltétlenül szerencsés sodortatni magunkat az árral, mert önkorlátozó gondolkodáshoz vezethet. Ha tudjuk, hogy mit akarunk, megkaphatjuk. Valóban azt akartad, ami most vagy?

 

 

  1. Vagyok, mert vagyunk! A lét a sorsunk. És ez a sors nagyszerű. Minden ember különbözik a másiktól, mi sem nagyobb bizonyíték erre, mint az ujjlenyomatunk. Egyedülállóak az adottságaink, a képességeink, a tapasztalataink. Élnünk kell a létünk lehetőségével, a magaslatainkkal! A szobánk sarkait felfedezni nem nagy kunszt.

 

 

  1. Életünk prológusa a múltunk. Egyfajta előkészülete a jövőnknek. A múltban történt beidegződéseinknek köszönhetően korlátokat állítottunk fel magunknak. Határokat szabunk a képzeletünknek. Nem hiszünk az erőben és energiában, mert túlmisztifikáltuk, azt hisszük valami csoda jelenség. Nem tanultuk meg észlelni. Hiszen az korlátlan és határtalan. A korlátaink pedig a félelmeink és kételyeink. Észre sem vesszük az életformáló energiát. Pedig mi mindent vihetünk végbe a segítségével!

 

Az igazság és boldogság házassága

Íme egy történet a félelmek lefaragásáról, bár csak metaforikusan:

David by Michelangelo Florence Galleria dell’Accademia

Állítólag egyszer megkérdezték Michelangelotól, hogyan volt képes kifaragni Dávidot. Elmesélte, hogy a műtermébe sétálva mindennap benézett egy kis utcába, ahol évek óta ott hevert egy hatalmas márványtömb. Már a gaz is benőtte. Kapott egy megbízást, és ez a tömb tökéletesen megfelelt a célra. A műtermébe vitette a márványt és négy éven át dolgozott a szobron. Megszületett Dávid.

A legenda szerint Michelangelo utóbb így nyilatkozott:

 

“ Már a kezdet kezdetén megláttam a márványtömbben Dávid alakját. Innentől kezdve az egyetlen dolgom az volt, hogy lefaragjak róla mindent, ami nem a Dávid volt, amíg a végére már csak a forma tökéletese maradt. “

 

Ez lehet mindannyiunk története. Szándékosan nem csak pozitív oldalainkat említettem meg a felsorolásban, hiszen hogyan tudhatnánk mi a teendőnk, ha nem látjuk a negatív tetteinket? Le kell faragni a félelmeinket, negatív hiedelmeinket, mert nagy valószínűséggel ezek tartanak minket vissza az életben. Írtam már erről egy korábbi cikkben, amit itt olvashatsz. A mániákus biztonság hajszolásunk rossz minőségű gyógyszer.

 

Egy indián főnök mondta:

mi haszna az orvosságodnak, ha nem nő tőle kukorica?

 

Nem vagyunk egyedül. Találjuk meg “tettestársainkat”, akik velünk tartanak, meghallgatnak és bátorítanak ezen az úton. Az élet nem szívás, ne feledd! Aki így gondolja, soha nem figyelt oda magára, soha nem segített senkinek és fogalma sincs a legapróbb örömökről sem.

Ez a cikk megjelent a Női világ online magazinban is.

Close Menu