Győzd le a kisördögöket!

Neked is vannak? Huncut kis lények a fejedben?

 

Akadályoznak. Visszahúznak. Negatív gondolatokkal látnak el. Nem hagyják, hogy kiteljesedj, boldog életet élj.

Amióta az eszemet tudom, mindig is voltak kisördögök a fejemben. Általános iskola első osztályától kezdve kövér és nagydarab kislány voltam. Gyűlöltem, amikor nagydarabnak hívtak. Sokszor csúfoltak is.

Az önértékelésem a mélybe zuhant. Érzékeny voltam és sebezhető. Ha már valaki jó szándékkal közeledett felém már azt is kételkedve fogadtam. No, hát azok a csúnya kis ördögök szerintem akkor költöztek be a fejembe hosszú – hosszú évekre. A gyerekkori sebek és a környezetem kegyetlenül hatottak rám. Akkor még nem tudtam, hogy ez tőlem is függhet. Sokszor sírtam a szobám mélyén zenehallgatás közben. Sok–sok eseményről maradtam le, hiába hívtak a barátaim. Így ment ez egészen a felnőtt koromig. Soha senki nem tudta és értette mi zajlik bennem.

Bizony ez egy hosszú folyamat. Amíg rájössz, hogy Te is tudod környezeted alakítani, tőled függ, hogyan reagálsz, hogyan értelmezed a körülötted zajló eseményeket. Ezt még most is tanulom. Hiszen a mély sebeket nem lehet egy varázspálcával meggyógyítani.

 

Fontos, hogy tudd szerethető vagy!

Lehetsz kövér, sovány, alacsony vagy magas. Lehet nagy és szétálló füled, hatalmas orrod vagy széles csípőd nagy hátsóval. Aki szeret, ezekkel együtt szeret.

De ha Te nem tudod magad elfogadni, akkor változtass!

Így voltam ezzel Én is. Változni akartam! Kívülről, belülről. Azokat a fránya kis ördögöket kiköltöztetni a fejemből. Megsemmisíteni őket.

Aztán eljött egy nap. Egy villámcsapás a fejembe. Változtattam az étkezésemen és elkezdtem sportolni. A futás mellett döntöttem. Mert ez volt az a sportág, amibe pár évvel ezelőtt beleszerettem. A futást elbújva is lehet végezni. Mert ez fontos volt az elején. Fontos volt, hogy kevés emberrel találkozzam. Szégyelltem, hogy futok. Szégyelltem a nagy testemet. Ezért kora reggel 5 órakor indultam útnak. A házunk előtti utca volt a pálya. Ezzel, hogy lementem a ház elé, és elkezdtem futni, egy – két kis ördög eltűnt a fejemből.

 

Szégyelltem, de megtettem.

Teltek a napok és a hetek. Minden hétköznap futottam kora reggel. Egyre bátrabb lettem. S ha netán arra tévedt valaki, mondjuk egy szomszéd vagy egy telepi ismerős kedvesen odaszóltak, – hogy Te milyen ügyes vagy!

 

És akkor annyi, de annyi ördög lelépett a fejemből.

 

Már nem csak kora reggel futottam, hanem délután, vagy ebédidőben kinn az utcán, ahol sok ember közlekedik. Forgalom van. Senki nem foglalkozott velem.

Pedig mindig azt hittem rajtam röhög mindenki. De ha mégis kapsz, egy-egy negatív beszólást azzal tényleg ne foglalkozz!

Mosolyogj! Mert az, aki megszólt, az bizony nem képes arra, amire Te!

A mai napig futok. Minden évszakban. Még mindig gömbölyű vagyok. De már gömbölydeden fitt. A súlyomból sokat veszítettem. A gyerekkori védőpajzsot, zsírréteget nem könnyű eltüntetni. Talán lakik még pár kis ördög a fejemben. De a nagyját eltakarítottam.

 

Feledi Viktória írása

Close Menu