Előszó

Az első igazi futásom fiam születése után egy évvel történt meg. 2003 környékén. Mivel testileg erősnek éreztem magam – mert szinte naponta tornáztam –, ezért úgy döntöttem, kimegyek a közeli salakos focipályára. Csodálkozásomra egyből lefutottam 10 kört. Ez akkora motivációt adott, hogy onnantól kezdve minden nap kijártam lefutni azt a 10 kört.

 

Egy idő után éreztem, hogy az a 10 kör már kevés. 15-re emeltem a körök számát. Aztán mindig egyre feljebb és feljebb ment ez a szám. A végén már 50 kört futottam.

 

Ez kezdett annyira unalmassá válni, hogy futás közben elestem. Ekkor eldöntöttem, hogy a közeli erdőben egy ismerősömmel együtt kipróbálom a terepet. Először nehéz volt. Aztán már ez is könnyen ment.

 

Jött az ősz. Az óraátállítás. A terepet felváltotta az aszfalt. Minden nap 18.00- órakor indultam útnak. Arra már nem emlékszem, hogy tartottam-e pihenőnapot.

 

Testileg, lelkileg teljesen feltöltődtem. Oda voltam a futásért. Aztán egy nap rossz híreket kapott a férjem. Az anyukája beteg lett. Ezért minden nap mellette volt estig. Így a futásaimat nem tudtam megoldani, mert a fiamat nem tudtam kire bízni.

 

Egyik napról a másikra a futás köddé vált az életemben… Szépen lassan elkezdtem hízni. Sóvárogva néztem a futókat az út szélén. Vágytam rá, hogy Én is futhassak. De nem indultam útnak hosszú-hosszú évekig.

 

A történet folytatódik

Feküdtem a kanapén. 41 évesen. Kövéren, dagadt bokával.

Napi 8 órát ültem egy irodában. Semmilyen mozgást nem végeztem. A szervezetem megszokta az otthonom és a munkahelyem közti távot. Igaz, busszal közlekedtem. Felszálltam és leszálltam a buszról, egy lépésre volt a munkahelyem. Ugyanígy hazafelé. 3 perc volt, amíg hazaértem. Otthon ettem és lefeküdtem aludni.  …és bizony ez így ment évekig. Nem jártam sehová. Szégyelltem magam. Nem akartam emberek közé menni. Csak a munkahelyi megszokott légkört viseltem el.

 

Szóval feküdtem a kanapén 41 évesen. Elgondolkoztam az életemen. Megijedtem. Így akarod leélni az életedet? – mondtam magamnak. Már lehajolni sem tudtam rendesen, hogy bekössem a cipőmet. Fulladtam, hamar elfáradtam. Szinte szétfolytam az ágyon, amikor magamra néztem.

Utáltam magam!

Az interneten folyton felbukkant egy-egy cikk a paleo étkezésről. De mindig tovább görgettem az egeret. Aztán megint előjött. Az egeret nem görgettem tovább. Jelnek éreztem. Hát rákattintottam a cikkre. Végigolvastam, majd kutató munkát végeztem. A google-val.

 

 

 

 

 

Megrendeltem egy könyvet is, amiben elmagyarázzák az alapokat. Sőt tele volt receptekkel is.

 

2016 februárjában egy szombati napon megfőztem életem első egészséges pörköltjét. Kókuszzsírral. Minden furcsa volt. Minden új. Aztán kezdtem belejönni. Finomabbnál finomabb ételeket főztem magamnak. Csak húst és zöldséget ettem. Kizártam az életemből a lisztet, cukrot, rizst, krumplit, tejtermékeket és a hüvelyeseket. Rájöttem, hogy a kedvenc ételeimet is elkészíthetem magamnak egészségesebb verzióban.

 

Eltelt két hónap. Tele lettem energiával. Úgy döntöttem akkor itt az ideje:

 

A F U T Á S NAK.

Előre megterveztem hogyan fogom csinálni. 4 óra 30- perckor ébredtem. Ittam egy pohár vizet és ettem egy darab banánt. Felöltöztem. Használt turis cipőben, a szekrényben talált melegítőben lementem a ház elé.

 

Amikor ráléptem a házunk előtti út aszfaltjára a hidegben és a sötétben, akkor még nem tudtam, hogy mennyire élvezni fogom a kora reggeli futást. Az utcánk elejétől a végéig futottam oda-vissza 45 percig. A telefonommal mértem az időt. Előszőr nehéz volt, de szépen hozzászoktam a reggeli körülményekhez. Két emberrel találkoztam reggelente. A szomszédasszonyommal, aki kora reggeli sétáját végezte és az újságos bácsival.

 

Szépen megszoktam mindent. A telefonom ébresztőjét fél ötkor, a sötétet és a hideget. Az aszfalt összes kátyúját, a fákat, a villanyoszlopokat. Enyém lett az utca. Mindenestül. Meghódítottam magamnak. Imádtam.

 

Mivel meg volt tervezve a hetem, a futás után siettem haza felébreszteni az iskolás gyerekemet. Lezuhanyoztam és felöltöztem. Olyan kis hősnek éreztem magam, amikor a buszon álltam és az álmos unott tekinteteket figyeltem. Én meg csak mosolyogtam és B O L D O G voltam.

 

Mitől? A futástól. Attól, hogy legyőztem magam. Legyőztem a kisördögöket a fejemben.

Jött a tavasz. A napfelkelte. Meg jött a bátorság, hogy többet fussak, hogy elhagyjam az én drága utcámat, az aszfaltomat. Kiléptem a komfort zónámból. A telefonomra telepítettem egy futós alkalmazást. Ezzel már tudtam mérni a kilométereket is. Igaz, nem futottam messzebbre csak a felső utcát és az én utcámat kötöttem össze. A felsőre viszont fel kellett ám futni. Újabb kihívással álltam szemben, hiszen eddig laposon futottam. Ezt is legyőztem. Enyém lett a domboldal is.

 

Eljött hát a nyár. A reggeli futások folytatódtak. A családdal néha-néha elmentünk biciklizni. Ez is nagy dolog volt az életemben. Kimozdultam. Fel mertem ülni a biciklire. Fantasztikus volt. Emberek közé mentem és nem zavart már, hogy néznek. Büszke voltam magamra, hogy sportolok.

 

A biciklizések annyira jól sikerültek, hogy egyre messzebbre mentünk. Egyre több kilométert tettünk meg együtt. A férjem, a fiam és én. Átkerekeztünk a szomszédos Szlovákiába is.

 

Összegezve hát futottam és biciklizem, meg paleósan étkeztem.

Ez így ment egész nyáron. Boldog voltam és kiegyensúlyozott. Rengeteget fogytam. Több mint 100 kilót nyomtam, amikor elkezdtem életmódót váltani. A pontos súlyomat nem tudtam, mert a mérleg nem volt soha barátom. Kb 30-40 kilót fogyhattam.

Egy idő után megállt a fogyás. A férjem munkahelye tönkrement. Anyagilag rossz helyzetbe kerültünk. Nem várhattam el tőle, hogy húst és zöldséget vegyen majdnem napi szinten. A futást és a biciklizést soha nem hagytam abba. Az étkezésem viszont felborult. Ez így ment hónapokon keresztül.

 

2016-ban teljesítettem a 10 – 15 és 21 kilométert. A félmaratoni távot szilveszterre terveztem meg. Karácsonyra a férjem meglepett egy Polár órával. A ruházatom is fejlődött. Volt szép futócipőm. Ez mind-mind motivált. Amikor lefutottam a 21 kilométert megpusziltam az órámat és megkönnyeztem magam. Észre sem vettem, hogy a férjem állt a sötétben, a kertünkben. Amikor elindultam felé egyszer csak lehajolt és meggyújtott valamit. A földbe szúrt szülinapi tűzijáték volt az. Ez volt a G Y Ő Z E L E M lángja. Álltam ott és néztem. Fáradtan és Boldogan. Meg büszkén. A férjem megölelt és megpuszilt. Ő is büszke volt rám.

A futás folytatódott.

 

 

 

 

 

Viszont az érdekes volt számomra, hogy a 21 kilométernél megálltam. Egyelőre nem volt újabb kitűzött cél. Jöttek az egészségügyi gondjaim. A menstruációm kezdett kimaradozni. Nem jól éreztem magam. Hőhullámaim voltak. A hajam kezdett hullani. A kora reggeli futásokat néha estére tettem át, mert reggelente izzadtan és fáradtan ébredtem.

 

 

Elmentem orvoshoz. Kivizsgáltattam magam. Korai klimax. Ez volt a diagnózis. Borzasztó volt ezt elfogadni. Ennyi évesen? Hirtelen öregnek éreztem magam. Így a fogyásom is teljesen leállt. Úgy éreztem azért mozgok, hogy ne hízzak, pedig az ellenkezőjét akartam elérni. Fogyni még.

 

Sokszor magamba zuhantam. Hangulat ingadozásaim voltak. Hol jó kedvem volt, hol rossz. A mozgást is hanyagoltam. Nem volt jellemző a rendszeresség. Egy héten egyszer, ha elmentem futni. Már azt is utálni kezdtem.

 

A közösségi oldalaknak köszönhetően rátaláltam olyan emberekre, akik motiváltak engem. Őket olvasva és futásaikat csodálva újból visszataláltam a futáshoz. Közben orvosom ajánlására gyógynövényes tablettát kezdtem szedni a klimaxos tüneteimre.

 

Azt nem mondom, hogy minden oké, de a futás újból rendszeressé vált az életemben. Egy héten háromszor anyukámmal sétálok, egy héten háromszor a barátnőmmel futok. Amikor egyedüllétre vágyom, útnak indulok kora reggel és futok egy fantasztikusat.

 

2018 – ra új célokat tűztem ki. Az egészségem mindennél fontosabb, ezért kivizsgáltatom magam a lábujjam hegyétől a fejem búbjáig. Úgy néz ki, hogy a futóműveket is javítani kell, mert több visszér is megnehezíti az életemet. Az étkezésemet újból meg kell reformálni és felvenni a harcot a maradék 20 kiló leadásával. Szeretnék már futóversenyeken is részt venni, de amíg el nem érem a megfelelő versenysúlyomat addig csak álmodozom róla.

 

Ebben az évben vissza teszem magam a helyes útra. Mozgás, egészséges táplálkozás, olvasás, emberi kapcsolatok ápolása. Kiegyensúlyozott élet. Ezt szeretném.

 

 

F U T Á S

K. Feledi Viktória

43 éves nő, anya és feleség vagyok. Van egy 15 éves kamasz fiam. Van egy csodálatos férjem. Neki sokat köszönhetek. Mindig mindenben támogat. Ő is nagy sportember. Gyerekkorától biciklizik. Sajnos futni a bokája miatt nem tud. Egyszer eljött velem terepre, ami leírhatatlan érzés volt számomra. De, csak akkor egyszer.

Rájöttem, hogy futás közben semmim sem fáj. Amikor rálépek az aszfaltra és beszívom a friss levegőt, majd az egyik lábam teszem, a másik után mosolygok. Mosolygok, mert csodás érzés. Most már bármire képes vagyok! – ha eddig eljutottam. Legyőztem magam.

….és folyamatosan győzni szeretnék.

 

 

K. Feledi Viktória 

Close Menu