5 perc olvasási idő

Eldöntöttem, neveztem, készültem

Úgy készültem erre a versenyre mint anno az esküvőmre, ugyanaz az izgalom volt bennem végig. A tizenkét hét alatt egy edzést sem hagytam ki. Még akkor is végig csináltam, mikor nem volt kedvem, fáradt voltam, s talán ha nem lebeg cél a szemem előtt, akkor inkább kihagytam volna az edzést. Futottam padon, hóban, szélben, esőben na meg persze erősítettem. Úgy csináltam mindent ahogy a mesterem❤ előírta.

Futásomnak pedig még újabb célt is adtam az Őrzők Alapítvány futó nagyköveteihez csatlakoztam. A Tűzoltó utcai Gyermekklinika daganatos és leukémiás betegeinek gyógyulásáért futottam és adományt is gyűjtöttem. Sajnos a tervezett összeget nem sikerült összegyűjtenem, de örülök hogy ezzel a kis összeggel segíteni tudtunk!

Hat hete készültem már, mikor kiderült, hogy kislányom bérmálkozása egy napon lesz a versennyel. Azt gondoltam hogy kútba esik minden, nem tudok részt venni a rendezvényen. Eredetileg úgy terveztem, hogy az egész hétvégét Budapesten töltjük majd a családdal. Így viszont sajnos ez a terv meghiúsult.

 

A félmaraton verseny napja

Április 15-én, hajnali 3-kor már kinyílt a szemem. Forgolódtam, nem tudtam aludni, normális verseny előtti izgalom. Olyan gondolatok cikáztak a fejemben, hogy „mi lesz ha nem tudom lefutni”, hogy „visszaérünk- e időben a bérmálkozásra”. Nagy lányom nem kísért el, biztos ami biztos, ha még sem érnénk haza időben, attól ő még legyen ott. 200 km-re lakom Budapesttől és hát az úton bármi történhet. Indulás előtt nagy meglepetés ért: barátnőm❤ is elkísért.

Öt órakor indultunk, zökkenőmentes utunk volt, hétkor már Budapesten voltunk. A Margitszigeten már nagy volt az élet, az idő is remek futó időnek ígérkezett. Hatalmas erőt adott, hogy találkozhattam Tamással és Ildikóval is❤, és Anitával, Borival (ők szintén futottak, már többször vettek részt a versenyen). Mindenkitől kaptam egy nagy ölelést és a rajthoz álltam.

 

A rajt, ami megkönnyeztetett

 

 

9:16-kor az utolsó hullámban rajtoltam. Az ötös zónába neveztem a 6-6:30-as ezrekkel futók közé. Sokan voltunk, majdnem tízezer ember, abból ezerötszáz első félmaratonos, mint én. Amikor álltam a rajtnál és hallgattam a speakert, mintha csak hozzám szólt volna, már akkor majdnem lejöttek a könnyeim, annyira boldog voltam hogy ott lehetek! Igen, erre készültem egész télen, és igen azért vagyok itt mert szeretek futni… és rajt … Lassú tempóval indultunk, sokan voltunk, így nem is lehetett túl gyorsan haladni, de így legalább nem futottam el a táv elejét. Mivel nagyon rossz tájékozódó képességem van, és nem ismerem a várost, sajnos azt nem tudom elmondani, hogy pontosan mikor, hol haladtam el, annak ellenére sem, hogy vagy hússzor megnéztem a videót😂. Volt látnivaló bőven, az alagutat nagyon imádtam!

Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már túl vagyok tíz kilométeren. Jó társaságban repül az idő! Figyeltem az embereket mennyire különbözünk alkatban, korban mégis van bennünk közös, szeretünk futni. Az útvonalon végig szurkolók, zenészek biztattak minket, ennél a távnál szükség is volt rá. Könnyed futás volt, itt most nem a gyorsaság volt a lényeg hanem a táv, de nekem is volt holtpontom 15-16 kilométernél jött az érzés, hogy mit keresek én itt. Meleg lett, legalábbis nekem, hajnali futóként annyira nem szeretem a meleget. Az összes frissítőpontot kihasználtam. Éreztem, hogy minden barátom, ismerősöm nekem szurkol, eszembe jutottak a Tűzoltó utcai Gyermekklinika lakói, az adományozóim, Veronika akinek megígértem, hogy lefutom, na és persze nem utolsó sorban a családom aki tuti rá van feszülve az applikációra és figyeli hol tartok.

 

 

Volt egy kis harc magammal, és persze nem adtam fel. Mert megtanultam küzdeni és a boldogságot nem lehet megvásárolni, azért tenni kell! Akarni, küzdeni, kitartani!

 

Tizennyolc kilométernél arra gondoltam, már csak három van hátra, az már semmiség. Nagyon jó hangulatú verseny volt végig, örültem közben Tamás, hogy láttalak, Dj. Dominique-nek pedig a pacsit!

2 óra 14 perc 44 másodperc alatt értem a célba. Megcsináltam! A családom, barátnőm és Ildikó várt rám. A férjem vállán elengedtem egy-két könnycseppet. Igazi örömfutásként éltem meg, imádtam minden pillanatát, a holtpontommal együtt. Nincs is jobb annál mikor visz a szíved. A verseny még jobban megerősített lelkileg, nem is gondoltam volna egy évvel ezelőtt, hogy ennyi erő van bennem. Több ezer emberrel együtt futni hatalmas élmény! Azt hiszem igazából szavakba sem tudom önteni mit éreztem, a hatalmas boldogságon kívül. Azt viszont tudom hogy jövőre ismét ott leszek a Vivicittan!

 

 

Ezúton szeretném itt is megköszönni Drága Veronika ezt a csodálatos három hónapot ( a készülésemről itt olvashattok). Rengeteget tanultam tőled. Hálás vagyok, hogy megismertelek! ❤

 

Köszönöm a férjemnek, gyerekeimnek a támogatást, hogy mindig mindenben mellettem álltak!❤
Köszönöm a barátaimnak, munkatársaimnak, minden ismerősömnek, akik végig követtek, szurkoltak.
…és nem utolsósorban az esszencia-teamnek akiktől annyi erőt és motivációt kapok. Fantasztikusak vagytok! Hálás vagyok értetek! ❤
Nagy ölelés mindenkinek!

 

Szekendi Mária 

Nélküled elindulni?